Értékcsökkenési kártérítés érvényesítése: Professzionális megoldás flottakezelőknek
Maximalizálja flottája bevételét a Kártérítésed.hu Kft. szakértői szolgáltatásával

Flottakezelőként Ön tudja, hogy minden forint számít. Az értékcsökkenési kártérítés és az elmaradt haszon olyan jogos követelések, amelyeket a biztosítók gyakran figyelmen kívül hagynak. Szolgáltatásunkkal segítünk Önnek érvényesíteni ezeket az igényeket, jelentősen növelve flottája értékét és bevételeit.
Az Értékcsökkenési kártérítés az az összeg, amit a károkozó biztosítója azért fizet a károsultnak, hogy az autóban a baleset pillanatában keletkezett károk (kijavításán túl) a későbbi esetleges értékesítéskor fellépő vásárlói bizalmatlanságot kompenzálja, hiszen egy sérült autó eleve kevesebbet ér a piacon.
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény alapján a károkozó felelősségbiztosítójának a károsult teljes kárát köteles megtéríteni beleértve a gépjárműben bekövetkezett értékcsökkenést is.
Valamint az Ön cégét az értékcsökkenési kártérítésen kívül Önt megilleti még az elmaradt haszon is, amely az az érték, amivel a károsult vagyona gyarapodott volna akkor, ha a károsító magatartás nem következett volna be (pl. munkából eredő jövedelem megszűnése).
Az Ön cégének jogában áll követleni a vagyoni előny megtérítését biztosítótól amelyhez károkozás hiányában bizonyítottan hozzájutott volna.
Szolgáltatásunk:
- Átfogó flottaelemzés és kárbecslés
- Szakértői értékcsökkenési és elmaradt haszon kalkuláció
- Részletes kártérítési ajánlat készítése
- Teljes körű jogi képviselet és ügyintézés
- Kockázatmentes folyamatkezelés
- Transzparens riportolás és stratégiaalkotás
Csapatunk a következő átfogó, hat lépcsős folyamattal biztosítja, hogy Ön maximális bevételt realizáljon az értékcsökkenési kártérítés és az elmaradt haszon után, miközben minimalizáljuk az Ön idő- és erőforrás-ráfordítását:
Ügyintézés menete:
Kárelemzés és becslés
Visszamenőleges 5 éves felmérés
Titoktartási garancia
Professzionális adatelemzés
Részletes ajánlat
Értékcsökkenés kalkulációja járművenként
Elmaradt haszon számítása
Átlátható, tételes kimutatás
Jogi képviselet és ügyintézés
Azonnali jogi érvényesítés
Tapasztalt ügyvédi csapat
Gyorsított folyamatok
End-to-end folyamatkezelés
Igények benyújtása a biztosítókhoz
Folyamatos kommunikáció
Riportolás és stratégiaalkotás
Első részletes riport 4 hét után
Közös döntéshozatal kritikus ügyekben
Költséghatékony megoldás
Garantált megtérülés: a befizetett összeg többszöröse realizálható
A teljes folyamat kockázatmentes
Miért válassza a Kártérítésed.hu Kft-t?
- Szakértelem: Több ezer ügy, közel 100%-os siker ráta
- Időmegtakarítás: Mi végzünk minden adminisztrációt
- Pénzügyi előny: Eddig kiaknázatlan bevételek realizálása
- Jogi biztonság: Teljes körű jogi támogatás
- Transzparencia: Részletes riportok és átlátható folyamatok
Egy 50 járműből álló flotta esetén:
- Vizsgált időszak: 2019-2023
- Feltárt káresemények száma: 12
- Átlagos kártérítési összeg járművenként: 500.000 Ft
- Összesen realizált többletbevétel: 4 500 000 Ft
- Az ügyintézés időtartama: 2 hónap
- Ügyfél időráfordítása: mindössze 3 óra
A fenti példa nem minősül ajánlattételnek!